Press "Enter" to skip to content

Káoszkommandó: 55. nap – szerda / Konyhaszekrény

Egy Kismama 0

Konyhaszekrény

Azt hiszem ma túlvállaltam magam.

Igazából már tegnap hozzákezdtem a konyhaszekrény és a talaló átpakolásához, de természetesen ma sem sikerült teljesen befejezni. A fiókok annyira koszosak voltak, hogy azokat muszáj volt ki is mosni, a polcokat csak átpakoltam, kiválogattam.
Azért szó se róla, sokat haladtam vele, sok minden talált új helyet és döntöttem az évek óta pakolgatott izék sorsáról is.

Főleg említésre méltó teljesítmény, hogy a kis segédeim túlságosan nagy érdeklődést mutattak a dolog iránt. Gyermeki lelkesedésüknek egy tároló doboz és egy fiókalkatrész is áldozazul esett, ezeket kénytelen voltam a veszteség listára írni.

A nagy munka után estére már olyan fáradt lettem, hogy állva el tudtam volna aludni. A lakásban lévő általános kupival nem is sikerült megbírkózni.

Nem tudom, talán mégiscsak FlyLady-nek van igaza. Mert hónapokig nem tud az ember belekezdeni, aztán meg, alig tud leállni. Ő azt mondja, nem a motorunkkal van baj, az hajtana előre, hanem a fékkel és a gázzal.

Akárhogyis most van egy nagyrészt tiszta konyhaszekrényem és azért ez nagyon jó érzés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MAMASULI