Dr. Ranschburg Jenő
SZÜLŐK KÖNYVE
Hétköznapok az első három évben
A cumi
“Bevallom, hosszú évekig megrögzött ellensége voltam a gumicuminak. Sok szülő kérdezte már tőlem, hogyan szoktathatná le másfél- kétesztendős gyermekét a cumizásról: “Mindent megpróbáltam már, de a gyerek kétségbeesetten ragaszkodik hozzá” – mondták a mamák, szinte egybehangzóan. Ilyenkor soha nem tudtam megtagadni magamtól ezt a – kicsit talán kárörvendő – mondatot: – Nem kellett volna rászoktatni a gyereket, most nem lenne semmi gond. – Tudom, hogy ennek a tanácsnak akkor már semmi értelme sem volt, de azért – lehet, hogy csak magamat mentettem? – nem éreztem puszta rosszmájúságnak: a következő gyereknél még hasznát veheti a szülő – gondoltam.
Ma inkább úgy gondolom: a cumi semmivel sem rosszabb (vagy semmivel sem jobb) más lehetőségeknél, melyek a fáradt, kimerült – vagy éppen túlságosan is izgatott – gyermek nyugalmát szolgálják. Az alábbiakban megpróbálom megmagyarázni, miért haragudtam a cumira, és miért változott meg a véleményem.
Említettem már, hogy a csecsemőkorban a száj a gyerek vezető érzékszerve (a pszichológiában orális periódusnak nevezik ezt az időszakot), a szopóreflex bármikor felébreszthető, és kielégítésre vár. Éppen ezért a cumi könnyen válhat a csecsemő kábítószerének egyikévé: ha a gyerek sír, hangos, nyugtalan, a szülőnek nem kell keresnie a keserűség okát, egyszerűen a gyerek szájába nyomja a cumit, és ezzel valóban sikerül elhallgattatnia őt. Mi sem természetesebb annál, hogy a csecsemő gyorsan rászokik, hiszen a cumi felébreszt és nyomban ki is elégít egyfajta szükségletet, ami némiképpen enyhíti azt a hiányt, amit egy másik szükséglet (ami a gyerek nyugtalanságát, sírását kiváltotta) kielégítetlensége okoz. A szülőnek – bár tudom, hogy időnként ez egyáltalán nem könnyű dolog – meg kell keresnie a sírás, nyugtalanság okát, és az ok megszüntetésével kell megbékítenie a gyermekét. Meg kell néznie, nem éhes-e, nincsenek-e fájdalmai (például a pelenkatartalom csípése vagy a guminadrág szorítása gyakran okoz fájdalmat a gyereknek), nem vágyik-e anyja ölébe – mindezt ideig-óráig helyettesíthetjük cumival, de ezzel rosszat teszünk. Véleményem szerint a szülő, amikor gondolkodás nélkül síró gyermeke szájába teszi a cumit, hasonló hibát követ el, mint az orvos, aki azonnal morfiumot ír fel a fájdalomra panaszkodó betegének; ezzel a tünetet megszünteti ugyan, de a betegséget nem gyógyítja meg! A hasonlatot tovább is vihetjük: ha a gyerek rászokott a cumira, éppen olyan nehéz leszokni róla, mint bármilyen más kábítószerről. (Ráadásul a cumi a gyerek szopóreflexét is megzavarhatja – hiszen egészen más szívási technikát kell alkalmaznia, mint a mellből szopás esetében -, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerek kevesebbet eszik, sőt az anya tejelválasztása megcsappanásához is.)
A leszoktatás során a szülő nem vonhatja meg egyik pillanatról a másikra a cumit gyermekétől (és különösképpen nem szabad a cumi szopókáját szappannal vagy más, undort keltő anyaggal bevonni abból a célból, hogy a gyereknek elmenjen a kedve a cumizástól), hanem lassan, fokozatosan kell azt megtennie a gyerek figyelmének elterelésére, érdeklődésének más eszközökkel való felkeltésére törekedve.Pszichológiai vizsgálatok igazolják (amit egyébként minden, gyermekére figyelő szülő is észrevesz), hogy a cumi hatására a csecsemő “befelé fordul”, vagyis érdeklődése cumizás közben határozottan csökken a külvilág iránt.
A mértéktelenül cumizó csecsemők intellektuális, értelmi fejlődése tehát lassúbb, mint azoké, akik nem használják ezt a “kábítószert”. Bizonyára felfigyeltek az előző mondatban szereplő “mértéktelenül” szóra. Hát igen, mértékkel kell alkalmazni a cumit, ami adott esetben azt jelenti, hogy a szülő nem békecsináló csodaszerként használja, hanem csak meghatározott helyzetekben (például, ha nehezen alszik el, semmiképpen sem lehet megnyugtatni, beteg vagy éppen kórházban kell hagyni őt), és emellett – a harmonikus szülő-gyermek kapcsolatot is beleértve – igyekszik kielégíteni a csecsemő biológiai szükségleteit. Persze ha a szülő valóban törekszik a mérték betartására, sokkal egyszerűbb, és szerintem hasznosabb is, ha az egész kérdést gyermekére bízza, aki orális igényeinek betöltésére – cumi hiányában – feltétlenül megtalálja az ujját…”
Forrás: Ranschburg Jenő Szülők könyve, 142-144. o.
Ha tetszett a cikk és kíváncsi vagy a folytatásra, iratkozz fel a blogértesítőre FENT, illetve like-old a MAMASuli facebook oldalát!
Hamarosan további cumiszakirodalommal jelentkezem!
