Press "Enter" to skip to content

Beléptem az ajtón

Egy Kismama 0

A kislányom 2 hetes.

Lágy szellő lengedez. A tavasz langyos illatát hordozza körbe a fák koronája körül. Még csupaszak az ágak, csak néhol próbálkozik egy-egy rügyecske. Az alkonyat kékkel és szürkével festette meg a patak menti kis utat. Lassan, komótosan sétálok, kimérve minden egyes lépést. Mint mikor hosszú betegség után indul útnak újra az ember. Minden lépésre figyel, koncentrálva helyezi le a sarkát az utca kövére. Érzi, ahogy hajlik a térde, a vér egyre sebesebben áramlik a tagjaiban. Csak úgy pezseg! És élvezi, ahogy halad mellette a táj…

Kicsit még fáj a sebem. Nehezemre esik a járás. De orromban a koraeste balzsamos levegője, szememben a szemközti hegyen álló adótorony fényei. Egészen megtelek bizakodó boldogsággal. A patakpart, a fák, az esti fények, a bimbózó tavasz illata, mind csodálatos új világokat ígérnek. Mintha megtaláltam volna a kincset a szivárvány tövében. Vagy tündérország kapuján léptem volna be és most elém tárul e varázslatos birodalom, felfedezni való titkaival. Mintha megállnék egy magaslaton és végigtekintenék az előttem álló dimbeken-dombokon, amik rám várnak. Mennyi kaland, mennyi új élmény talál majd rám útközben, mennyi csoda. A táj még békés, nyugodt. Minden mozdulatlan, amíg csak a szem ellát, de az út felhevült testén a várakozás izgalmától izzanak a porszemek.

Egymagam vagyok. Egymagam sétálok itt, végig a hosszú patak partján. De már sohasem leszek egyedül. Hisz otthon vár rám egy éhes száj, egy üres bendő. Egy angyal, akit táplálnom kell. Védenem. Szeretnem. Nevelnem. És egy szerető férj, ki gondoskodik rólunk.

Kattan a zár, belépek a meleg szobába. Halk nyöszörgés hallatszik a nappaliból. A papa a karján ringatja a pici babát. A mi pici babánkat. Halkan becsukom magam mögött az ajtót és lelki szemeim előtt feltűnik az első néhány lábnyom a tündérországban kanyargó út porában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük