Avagy egy átlagos kétgyerekes reggel krónikája
Kislányom 3,5, kisfiam 1,5 éves.
Mikor a rémálmos-cumikeresős-vizetkérős-ötszörfelkelős éjszaka után 7 körül felébredtem, úgy tűnt, ez is csak egy átlagos reggel. És tényleg az is volt.
A férjem hajnalban elment focizni. A kislányom befészkelte magát mellém az ágyba és bökdösött, hogy kapcsoljam be a mesecsatornát és hozzak egy pohár tejet. A kisfiam pedig a kiságy rácsait rázta. Teljesítettem a vágyakat. Hatástalanítottam egy kakispelenka bűzbombát. És kicsit még visszadőltem az ágyba.
8:00 Tovább nem odázhatom el a felkelést. Némi ténfergés után gyorsan ruhába rántottam magam, meg a gyerekeket is. Cipő, kabát, sapka. Teljes harci dísz.
8:30 Szuperek vagyunk. Simán elcsípjük a reggelit. Ha már egyszer be van fizetve, érdemes küzdeni érte. Indulás!
Ekkor a kicsi váratlanul kikapott az előszoba fiókból egy, a nagymamára váró befőttes üveget, ami várható módon a kerámialapon landolt és tört ripityára.
Jól van, semmi vész. A gyereket mindenesül kiemeltem a szilánkkupac közepéről, betettem a járókába. A nagyot a konyhába tessékeltem, felsöpörtem az üvegszilánkokat, kivettem a kicsit a járókából. Mehetünk!!
Vissza! A nagynak pisilni kell. Biztos? Biztos.
Jól van, nem vesztem el a fejem. Pisi. Törlés. Háromszor leizzadok. Semmi gond. Go!!!
Nem hiszem el, kint vagyunk az ajtón!
8:40 Még van remény!
Le a lépcsőn. Kicsit beszíjazom a gyerekülésbe. A nagyot beszíjazom a gyerekülésbe. Ötször leizzadok.
Tűzes az oviba. Naná, hogy csak jó messze sikerült parkolni.
Kezdődik a harc a naggyal és egy szatyorral.
- Mami! Nem akarok kiszááááálníííííííííííííííí!!!!!
Jól van. Őrizd meg a hidegvéred!
Kiveszem a babakocsit az autóból. A Nagyot is kiveszem az autóból. A Kicsit is kiveszem az autóból. Tízszer leizzadok. Lehet nem megfelelően öltöztem fel?!? Vagy ez egy Hot Bikram Jóga edzés?
Már szinte kiabálok. Jól letolom a Nagyot útközben, amiért direkt húzza az időt és komiszkodik velem és azt hiszi vicces és… Pár perc múlva lehiggadok és megkérdezem, hogy tudja-e hogy miért voltam dühös rá.
Félszegen rázza a fejét.
Szuper! Kár miden szóért.
Jól van, lesz ez még így se! Öt perc kötelező bámészkodás a munkagépeknél. Ezek után következik a babakocsi oviajtón való begyömöszölése. Miután kipattintottam a dupla szárnyat és bent vagyunk a Kicsinek ki kell szállnia, mert a csoportszoba az emeleten van. Ekkor már az “édes lányom vetkőzz már le, az ég áldjon meg” szinten vagyok. Közben a kicsit visszahúzom a vécéből. Nagyot belököm a csoportszobába. Végre! Ja nem, gyere vissza, puszi. Mehetsz.
- De mama, nem mostam kezet!
- Nem baj, eridj!
Patakokban folyik rólam a víz.
9:00 Óvónéni kilibben az ajtón és kedvesen érdeklődik:
- Reggelizett a gyerek?
- Nem.
- Korábban kéne jönni!
Szuper! Szégyenkezve elhagyjuk a tetthelyet. Le a lépcsőn, be a babakocsiba. Végre a visszacsapódó oviajtón kitölthetem a dühöm.
Korog a gyomrom. Menjünk el a pékségbe. Aztán egy kis játszótér, de csepegni kezd az eső. Nem bírom tovább, felhívom a férjemet, hogy elpanaszoljam neki, hogy milyen sanyarú a sorsom és rettentően siessen este haza.
Visszamegyünk az autóhoz. A gyereket és a babakocsit is betuszkolom. A 3 perces hazaúton közben egy útlezárás fogad. Hát jó, akkor menjünk amarra. Hoppá ez egy behajtani tilos! Satufék! Még épp időben. Ám az erős fékezéstől az autó lefullad. A pánikszerű kalimpálásomtól bekapcsol az ablaktörlő. Te jó ég, mi van ma? Közben két dzsip ledudál és nagy ívben kikerül. Még jó, hogy nem jöttek belém!
Ha nagyon jó szándékúak akarnánk lenni, mondhatnánk azt is, hogy csak meg akartam adni a jobbkezet és letörölni a pár csepp esőt a szélvédőről. De nem így volt.
Hazaértünk. Épségben. Leparkoltam. Kivettem a gyereket a kocsiból. Felvittem a lépcsőn. Bezuhantunk az ajtón. Bugyira levetkőztem. Egy liter vízet megittam. Bedugtam a cumit a szájába. És kinyúltam a kanapén. Aaaaaa
Na a reggeli edzés megvolt: guggolas pipa, törzshajlítás pipa, súlyemelés pipa, lépcsőzés pipa, gyors jogging pipa, birkózás pipa, izzasztó jóga pipa, kombinált erősítés pipa.
Fél óra punnyadás után, miközben drága gyermekem a pocakomon lovagolt (de mama, mindig hasizommal kell levezetni), lassan nekilátok kihámozni a kupi alatt valahol eltűnt lakást.
Egy alaposabb porszívózás az előszobában az üvegszilánkokból kifolyólag. Némi röppálya számítás, miután sikerül pár szilánkot a cipőimből is kibányászni. Mosás. Odaszáradt müzligolyócskák letépése a konyharuháról. Asztalleszedés (tegnapi vacsi maradványok). Beágyazás. Két napja száradó ruhák beszedése. Nappali. Gyerekszoba.
És ekkor a játékos doboz mélyéről – csak nem? – a már mindenütt keresett cumisüveg kerül elő. A benne lévő néhány nap alatt áttranszformálódott folyadék mikrobiológiailag már nem azonos a tehén emlőinek édes nedűjével.
Na ne, neee! Most már sok a jóból.
Elegem van a káoszból! Elegem van a káoszból!!!
(Lábjegyzet: Nagyon csendben megjegyzem, hogy most a 3 évvel bölcsebb önmagam fejcsóválva olvassa a fenti sorokat. És mosolyogva suttogja maga elé: ámátőr, ámátőr. Hihi.)
