Press "Enter" to skip to content

Káoszkommandó: 40. nap – kedd / Hűtő

Egy Kismama 0
Mai téma:
Hűtő takarítás
Szép dolog, hogy szombaton megterveztem a menüt és ma megvettem az első napokhoz a hozzávalókat, csakhogy nem igen volt hova tenni. Akkora felfordulás volt a hűtőben, hogy már nem volt képem csak úgy begyömöszölni az új árut. Ritkán tudom magam rávenni, hogy a hűtőt kimossam, mert olyan macerás és mivel nincs szem előtt…
De ennek most véget vetünk. Ahhoz, hogy a főzés flottul menjen a hűtőnek rendben kell lennie.
Mikor a gyerekek végre valahára elaludtak, némi szusszanás után hozzáláttam a kitakarításához. Hittem is, nem is, hogy sikerül. Persze a gyerekek előbb felébredtek, mint kész lettem volna, de végül együtt mégiscsak legyűrtük. Most tisztán és üdén várja a következő szállítmányt.
hutogep takaritas
Mottó: A halogatás öregít. Lépj a tettek mezejére.
Mai tett:
Kitakarítottam a hűtőt.
Kihívás:
Rendszeresen 2-3 naponta ellenőrzöm, hogy nincs-e valami a hűtőben, ami épp szeretne megromlani. Hetente egyszer a nagybevásárlás előtt (remélem lesz olyan) gyorsan kitakarítom a hűtőt. Csak áttörlöm a polcokat. 1-2 havonta alaposabban is kitakarítom.

Elég jó küldetés:
Rögtön kidobom, ha észre veszem, hogy valami megromlott. Ha látom, hogy koszos egy polc azt letörlöm.

Történet:
Ahelyett, hogy kipakoltam, majd kimostam volna az egész hűtőt, a tisztítást polconként végeztem. Így nem kell leolvasztani a gépet, vagyis nem kell attól tartani, hogy ha elhúzódik a dolog megromlanak az ételek, nem árasztja el a konyhát a sok kipakolt kaja és akkor sincs pánik, ha a gyerekek megzavarnak és csak máskor tudom befejezni.
Ezt azt jelenti, hogy lepakolok egy polcot, kidobom, ami már megromlott ételt, kiveszem a polcot, elmosom (most csak sima mosogatószerrel csináltam), kicsit hagyom száradni, majd egy tiszta konyharuhával letörlöm a cseppeket, visszateszem és mindent visszapakolok.
Ebben az a jó, hogy akár több részletben is ütemezhetem a munkát. Nem kell belefulladni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MAMASULI